3. Hová? Anyuhoz.

Mikor reggel Anna felébredt, vagyis csak felkelt, mert egyáltalán nem tudott. Sophi az egész estét végig sírta és az egész éjszakát. Anna felkelt az ágyból az alvó Sophi mellől, aki pár perce végre elaludt. Oda ment Jacke-hez és karikás szemekkel a fülébe suttogott pár szót.

- Semmit nem aludtam, megcsinálnád a kávém.

- Persze, hány cukorral? - kérdezte Jacke készségesen.

- Öttel, ahogy eddig - válaszolta kicsit morcosan.

Jacke kiment a konyhába és egy kávés csészével a kezében jött vissza.

    - Köszönöm - bámult maga elé mérgesen Anna - el sem hiszem, hogy ide jutottunk - mondta és már majd nem sírt.

- Hova Anna? Hova jutottunk? - nézett rá kérdően Jacke.

- Ide, itt állunk egy gyerekkel, pedig eddig minden rendben volt velünk az érettségim is meg lett volna, de jött a baba és most vége mindennek - és most már zokogott. Visszatekintve már maga Anna sem tudta, hogy az alvás hiány vagy tényleg az elveszett élete miatt sírt de, végül arra jutott, hogy a kettő együtt okozta a katasztrófát.

- Anna nincs, vége semminek, sőt most kezdődik el igazán a közös életünk, hiszen már nem csak egy gimis szerelmespár vagyunk, hanem egy egész család- bíztatta Anna-t Jacke.

     Ott ültek össze ölelkezve azon az ágyon, ahol a kis lányok aludt Anna, pedig sírt hol az elvesztett élete miatt hol Sophi miatt, hol pedig Jacke miatt, akivel néha olyan gonosz, pedig ő mindenben támogatja. Anna-nak ilyen és hasonló gondolatok kavarogtak a fejében. De a három dolog közül mégis az elvesztett életét sajnálta a legjobban. Mert, ahogy Jacke úgy ő is tudta, hogy azzal a bizonyos döntéssel elvesztette a szabadságát a függetlenségét, és persze a fiatalságát. De ezt Jacke sokkal könnyebben viselte, mint ő, mert nem volt annyi barátja szórakozni se járt sokat egy-két kivétellel. De Anna-nak rengeteg barátnője és barátja volt és szinte minden péntek és szombat este diszkókba járt.

   E miatt a különbség miatt se jósolt a kapcsolatuknak senki hosszú jövőt. Ezen kívül is eléggé különböztek Anna volt a suli legnépszerűbb csaja, a lány, aki után minden fiú megfordult, akit mindenki irigyelt, a bálkirálynő. Volt ugyan ennek egy árnyoldala is, amit Anna nem mindig vett észre (vagy nem is akart észre venni), az iskolájuk fele mindig is nyíltan utálta, a másik fele képmutató barátságot kötött vele. A legtöbb tini lány (bár szomorú), de erre vágyik, a népszerűségre, arra az érzésre, hogy ő mindenki és minden fellett áll, hogy hatalom legyen a kezében és persze arra, hogy egy életre megszabaduljon a legnagyobb félelmétől a magánytól. De Anna nem, ő sosem tartotta magát ilyennek, nem a szépségével vagy a beszólásaival esetleg a skalpjaival akart kitűnni. Úgy gondolta az ilyen lányok mind üresfejű libák, és ő sosem akart ilyen lenni. Ez a jegyein is látszott szinte alig volt négyes az ellenőrzőjébe a bizonyítványában, pedig sosem, ez volt az, ami megkülönböztette a szőke pompon csapat vezetőitől, akik mini szoknyában és tűsarkúban lenéző pillantásokat vetve lépdeltek be a rajz, ének és hasonló tantárgyak, óráira. Anna inkább értelmes dolgokat az élethez szükséges tantárgyakat vett fel, matekot, fizikát, kémiát és több nyelvet. De nem, azért mert szerette volna e tantárgyakat inkább bizonyítani akart, (csak azt nem tudta kinek). Jacke viszont egész más volt ő is tanult de nem úgy, mint Anna (neki elég volt órán figyelnie és otthon egyszer átolvasni) ő magolt, órákon át és ez is csak négyesekre volt elég. De talán épp ezért ő jóval érettebb volt, gyerek korában az anyukája nem pónilovakról és napfényről mesélt neki, hanem az életről és amint megtanult járni italért és cigarettáért küldte a boltba szomorú de lehet, hogy ez kellett, hogy ilyen felelősségteljes férfi, apa váljon belőle.   

      Mint említettem Anna jó tanuló volt és gyakran járt versenyekre is itt legtöbbször dobogós helyezést ért el éppen egy ilyen versenyen találkozott Jacke-kel. Nem volt első látásra szerelem Jacke nem is gondolt arra, hogy egy ilyen lány egyáltalán érdeklődhet egy olyan fiú iránt, mint ő és nem is igazán tetszettek neki az ilyen „menő" lányok. Anna se gondolta volna soha, hogy pont Jacke lesz a gyermeke apja. Amikor kikezdett vele azt nem szerelemből hanem egy buta fogadásból tette. Ebben a percben erre egyáltalán nem volt büszke. De akkor ez csak egy kis pénzszerzési lehetőségnek tűnt. Mert a lányokkal pénzben pontosan 5000Ft-ban fogadtak. A fogadás tárgya pedig a következő volt, ha Anna elcsábítja és az ágyába viszi a lányok által kiszemelt  „strébert" megkapja a fent említett összeget. Ám ha ez két héten belül nem sikerül Anna fizet ugyan ennyit a barátnőinek. És a lányok akár egy romantikus tini filmben Jacke-t választották. Letelt a két hét és Anna teljesítette a feltételt de a lányoknak azt mondta, hogy nem sikerült. Az igazságot máig nem tudják Jacke se.

Talán itt lenne az ideje, hogy elmondjam neki- gondolta Anna- vagy még se.

Ezek után Anna úgy döntött kimegy, elolvassa a hivatalos leveleket aztán ha közben összeszedi magát majd elmondja Jacke-nek. Miután kivonszolta magát a konyhába elővett egy közepes méreti fedeles karton dobozt amin egy felírat állt : hivatalos. Kibontotta a dobozt és egymás után olvasta a leveleket. Volt köztük gáz és villanyszámla, az autójuk biztosításának jóváhagyása, az iskolától egy két papír és egy papír a lakásról. Ezt Anna tovább olvasta a második sorban egy megdöbbentő mondat állt. Ezúton értesítjük, hogy mivel ön nem fizette be a tulajdonában állóingatlan költségeit kénytelenek vagyunk kilakoltatni önt és családját. Anna úgy érezte rögtön elájul legszívesebben sikított volna, de eszébe jutott Sophi és ezért csak halkan vészjósló hangon szólt Jacknek, aki már a konyhában főzte a kávéját.

- Jacke, gyere be - lehelte Anna.

Jacke betántorgott ő sem aludt semmit.

- Mi van?

- Olvasd ezt el! - nyújtotta felé a papírt Anna.

Jacke a levelet kicsit gyanakodva, de azért mosolyogva kezdte el olvasni, de amint haladt a szövegben az arcáról szép lassan lefagyott a mosoly. Mikor végzett a szövegel szó nélkül kiment a konyhába maga mögött hagyva a most már remegő és zokogó Anna-t. Majd pár perc múlva vissza ment a kezében Anna kávéscsészéjével és felé nyújtotta ugyan olyan kéz mozdulattal ahogy az előbb neki Anna a lapot. Anna intett, hogy nem kéri de Jacke a kezébe nyomta.

- Most mi lesz? - kérdezte Anna-tól komolyan.

- Nem tudom - felelte Anna tanácstalanul- de azt hiszem el kell költöznünk innen- tette hozzá sokkos állapotban.

- De hova?

-  Fogalmam sincs.

- Gondolkodjunk- próbált Jacke higgadt maradni- neked van ösztöndíjad ahhoz kollégiumi szoba is jár.

- A gyerekemet nem fogom koleszben nevelni- felelte üveges szemekkel Anna.

- Saját lakásra jelenleg nem futja még egy egyszobásra sem. Anyuékhoz nem mehetünk hiszen miattunk költöztek el innen. Úristen, hogy mondom ezt el nekik, itt hagyják ránk a lakást mi meg...

- Hagyd most ezt ez nem segít- mondta ellentmondást nem tűrően Anna.

- Akkor hát maradt...-Jacke tudta, ahogy belenézett Anna szemébe, hogy ugyanarra gondolnak, de ő nem merte kimondani.

- Anyuhoz- sóhajtott Anna.

- Nem vagyok benne biztos,hogy ez jó ötlet...

- Képzeld el nekem sem ez volt a nagy álmom, de nem nagyon van más lehetőségünk. Vagy?- hadarta Anna és válaszra időt sem hagyva folytatta- Nem, nincs más lehetőségünk most rágtuk át!

- Ezt azért egy kicsit jobban is át kéne beszélnünk, még ha hozzá is költöznénk akkor is kellenek feltételek. Nem szólhat bele a gyereknevelésbe és nem mond...

- Ha befogad minket, akkor sem szabhatunk neki feltételek, gondolj bele mennyi plusz költsége lenne belőle, mennyire megváltozna az élete, nem maradna magánélete, mi ott vendégek lennénk, akik befogják a szájukat és hálásak- mondta vagy inkább kiabálta Jacke.

- Mért ne fogadna be minket az én szüleim is rengeteget tettek értünk, pedig az anyagi helyzetük nem olyan mint Juli-nak - Jacke egész gyermekkorát szegénységben töltötte és ha volt pénzük a szülei azt is elitták vagy egyéb káros szenvedélyükre költötték. Csak pár éve jöttek egyenesbe. Mikor Jacke több évig tartó unszolására végre, mindketten elmentek  egy elvonókúrára, és csodával határos módon azóta is tiszták,  sikerült munkát kapniuk egy kis vállalkozónál, lassan az adósságaikat is törleszteni tudták és a spórolt pénzükből egy kis nyaralóra is tellett. Ide költöztek miután megtudták, hogy unokájuk lesz, Jacke úgy gondolta így akarják rendbe hozni azokat a hibákat, amiket gyerekkorában követtek el. A szegénység Jacke-t nem is otthon, a szüleit látva kínozta a legjobban, hanem az iskolában, ahol a gazdagabb osztálytársai rengeteget csúfolták. Megjegyzéseket tettek, márka jelzés nélküli ruháira és cipőire, arra, hogy a nyolc év általános iskola alatt egyszer sem váltott, tolltaltó vagy iskolatáskát és persze a szülei miatt is, mikor látták őket részegen, cigifüsttől bűzölögve a szülői értekezleteken, vagy csak az utcán. Ezek miatt a szörnyű élmények miatt, viselte nehezen, hogy Juli és így Anna is a társadalom egy felsőbb rétegéhez tartozott, legalábbis anyagilag biztosan.

Anna ezekről a dolgokról sosem hallotta beszélni Jacke-t, látta ugyan, hogy nem éppen a legdivatosabb és legdrágább boltokban vásárol, de mikor ő közelebbről megismerte Jacke-t akkor a család anyagi helyzete már felfelé ívelt.

- Nagyon hálás vagyok a szüleidnek, ezt Te is tudod, de az „csupán" - itt idéző jeleket mutatva a levegő- anyagi segítség volt. De mi most ennél sokkal többet kérünk, azt kérjük, hogy lakjon egy fedél alatt két tinédzserrel és egy pár napos babával. Ami sokkal nagyobb dolog, annál, mint ha valaki csak...- Jacke tekintetét látva itt inkább félbe hagyta a mondatot.

Bár Jacke-nek tényleg rosszul esett, de most a fontosabb ügy érdekében, feláldozta ennek a kisebb horderejű problémának a megoldását.

- De hát a lányáról és az unokájáról volt szó és az unokája apjáról - mondta értetlenkedve Jacke.

Anna érezte, hogy a mondat utolsó része egy kicsit sántít, de úgy gondolta ezzel nem lehet baj, nem sejthette még, mekkorát tévedett...

- Mindenképp, beszélnünk kell vele, ez tűnik most az egyetlen járható útnak- törődött bele Anna.

- Végre, de Te beszélsz vele- vágta rá, pökhendien, Jacke.

- Miért beszélsz így velem, és egyáltalán mért Te mondod meg ki beszéljen vele? - Anna is úgy gondolta, hogy neki kell, hiszen az ő anyja, de az nem tűrte, hogy más mondja meg, mit csináljon- Nem az én hibám, vagy talán ezt is rám akarod kenni?

- Nem gondoltam, hogy ez a te hibád.- itt furán elhúzta a száját, mint mindig mikor hazudik- De azért figyelhettél volna jobban is a befizetésekre .

- Mi az, hogy nekem kellett volna figyelnem a befizetésekre. Jacke Segal emlékeztetnélek, hogy éppen a korházban feküdtem egy rohadt kényelmetlen ágyon és szültem. Különben is a befizetéseket mindig is te rendezted - vágta rá hadarva az egyre vörösödő Anna.

- Igen, és miután nem szültél naphosszat feküdtél az ágyon és bámultad a tévét rá nézhettél volna azokra a csekkekre - vágott vissza érzéketlenül Jacke.

- Csalódtam benned.- mondta, úgy mintha most tudta volna meg, hogy nem létezik Télapó és a szülei rakják a fa alá az ajándékait- légy szíves menny el. Azt hiszem naiv voltam, amikor azt hittem, hogy ez kettőnk között még működhet.

- Figyelj Anna én azt nem úgy gondoltam beszéljük meg! Jó? - szabadkozott Jacke, mert már ő is tudta, hogy mennyire nincs igaza. Anna-nak a kórházban jóval nagyobb gondjai voltak, mint a számlák, és ha nem lett volna olyan, hülye, hogy a barátaival bulizik, a lakásukon(bár ezzel, csak próbálta elterelni a figyelmét arról a tényről, hogy örökbe kell adnia az első szülött lányát), akkor odafigyelt volna és befizeti a számlákat, tudta, hogy ez az ő sara, de sokkal könnyebb lett volna Anna-ra kenni az egészet

- Nem Jacke, ezen már nincs mit megbeszélni. Csak annyit kérek, hogy most menny el légy szíves - felelte Anna miközben mély levegőt vett.

Jacke kiment a konyhából és a félig nyitott ajtó résén nézte Anna-t. És most először nem azt az energikus és életvidám lányt látta akibe beleszeretett, hanem egy szárnyát tört kismadarát amint lehajtott fejjel próbálja össze szedni megmaradt erejét. Állt ott és szégyellte magát amiért nem bír bocsánatot kérni. Pedig tudta minél előbb annál jobb, annál nagyobb az esély, hogy Anna megbocsát. Így hát összeszedte minden bátorságát és férfiasságát aztán visszasomfordált a konyhába.

- Anna nézd hülye voltam ne haragudj bocsáss meg! - mondta bizakodva, de azért választól rettegve Jacke.                                                    

- Azt hiszed egy bocsánat kéréssel mindent helyre hozhatsz?N agyon megbántottál, el sem tudod képzelni, mennyire fáj ez ...- ebben a percben egy nagy koppanás hallatszott majd csönd és legvégül ordítás. Anna-ék berohantak a hálószobába a franciaágy mellett a földön feküdt Sophi és a fejéből ömlött a vér. Anna sikított Jacke pedig odarohant Sophi-hoz felkapta és próbálta a kezével elállítani a vérzést

- Anna hívd a mentőket!- kiáltott Anna-ra.

De Anna csak állt dermedten az ajtóban Jacke újra most már hangosabban Anna felé kiáltott.

- Anna hívd a mentőket! Érted? Hívd őket! Anna hívd már!- kiáltotta újból és újból egyre hangosabban míg végre Anna üvegessé vált szemeiben, ismét felcsillant a józanság fénye, pupillája vissza állt normális méretére és fókuszált. Ekkor Jacke még egyszer utoljára rászólt már jóval halkabban- Anna, tárcsázd a mentőket!

 Anna végre belenyúlt a farmerje zsebébe és elővette türkizkék nagy kerek gombokkal ellátott mobilját majd bepötyögte a mentők számát. Eközben Jacke már egy kispárnával próbálta elállítani Sophi vérző sebét. A következő percben Anna beleszólt a kagylóba.

- Egy mentőt kérek a Madách utca sarkához a társasházba a második emelet 9-es ajtóhoz. A kislányom leesett az ágyról és vérzik a feje.

A következő percben Anna elejtette a mobilját és az üresen koppant a szőnyegen. Anna ijedtsége nem volt hiába való mert Sophi már nem sírt csak feküdt Jacke karjában. Egyiküknek sem volt egészségügyi képesítése, de azt mindketten tudták, hogy ez nem jelenthet jót. Jacke kicsit megrázta de meg se mozdult. Ekkor Sophi nyakára csúsztatta a kezét, hogy kitapintsa a pulzusát de nem találta.

- Anna mi van ha meghalt? - kérdezte Jacke könnyekkel a szemében.

- Próbáld meg még egyszer de most....- ekkor csöngettek.

Anna kirohant az előszobába kinyitotta az ajtót és a mentősök bejöttek egy nő és két férfi fehér öltözékben de Anna-nak nem volt ideje nagyon megfigyelni őket. Csak cipőik halk kopogását hallgatta. Igen, most is határozottan emlékszik azokra a koppanásokra melyek mintha egyetlen szót susogtak volna: ez a te hibád, minden lépésnél, egyre hangosabban és kínzóbban, úgy, hogy abban a percben tudta ezt élete végéig nem fogja elfelejteni.

- Hol van a gyermek? - kérdezte az egyik férfi lágyan és lassan, nem is sejtve mennyire bosszantva ezzel Anna-t. A lánya talán haldoklik és ő mégis ilyen nyugodt, futott át Anna agyán, de rögtön rájött ez most a legkisebb gondja.

Anna nem szólt semmit csak bevezette őket a hálószobába ott Jacke átadta a férfinek Sophi-t és Anna- val az ajtóhoz álltak onnan nézték az eseményeket. A mentősök először megpróbálták kitapintani Sophi pulzusát és miután ők sem találták Jacke-kékhez fordultak.

- Mióta nincs pulzusa? - kérdezte az egyik férfi.

- Úgy 1 perce - válaszolta zavartan Jacke.

 Anna következő emléke, hogy ugyanabban az ágyban fekszik ahol egy héttel ezelőtt és megint ott van vele szemben az a bizonyos kép amiről most mintha megvetéssel nézne rá vissza az a rejtélyes női alak. De Anna-t most csak Sophi érdekelte kiment a kórterméből a folyosóra és megszólította az első szembe jövő nővért.

- Elnézést a kislányomat keresem Sophi-t Sophi  Segal-t nem tudja hol van? Fejsérüléssel hozták be.

- Igen, azt hiszem tudom kiről van szó. Jöjjön utánam.

Anna engedelmesen követte az ismeretlen nővért.  Amíg oda nem  értek, egy kicsi kívülről zöld kórteremhez, addig Anna az egyébként feltűnően csinos nővér, barna göndör haját nézte, amibe egy rágó volt beleragadva. Ezen Anna egy átlagos napon jót mosolygott volna de ma meg sem rezdültek az arc izmai, azért úgy gondolta, ha megállnak szól neki, de amint ez megtörtént es elhangzott a bűvös mondat minden kiment a fejéből, csak az állatias anyai ösztönök maradtak.  

- Bemehet hozzá.

Anna nem mondott semmit csak kinyitotta a sötétzöld ajtót és belépett a szobába. A szoba belülről valamivel nagyobbnak tűnt és barátságosabb is volt meleg narancsos színeivel. Bent mindössze egy kiságy árválkodott és egy hosszabb kanapé. A kanapén Jack ült összekulcsolt kézzel és karikás szemekkel látszott, hogy semmit sem aludt. Anna oda ült mellé.

- Szia!

- Szia! - felelte Anna furcsán mély  hangon, kicsit megköszörülte a torkát- Hogy van?- kérdezte most már kezeit tördelve.

- Már valamivel jobban legalábbis az orvosok szerint.

- Mi történt délután? - ekkor kinézett az ablakon és látva, hogy még alig kelt fel a nap, kicsit elbizonytalanodott- vagy tegnap?

- Tegnap... Nem sokkal miután megérkeztek a mentők te elájultál az orvosok szerint a stressztől. Ezután először Sophi-t aztán téged vittek le a mentőhöz és bevittek titeket a kórházba. Én autóval mentem utánatok. Innentől pedig te is tudsz mindent. - mondta ridegen és ijesztő monotonsággal Jacke.

Anna idegesen feszengve fürkészte Jacke tekintetét. De Jacke csak bámult maga elé.

- Álmos vagy? - kérdezte Anna reménykedve.

Jacke nem válaszolt. Anna érezte, hogy valami baja van de most nem akarta firtatni mert még mindig Sophi járt az agyában. Oda lépett a barnás színű kiságyhoz amiben olyan nyugodtan és békésen aludt az elefántos lepedőn a kislánya. Anna most először érezte mennyire szereti Sophi-t. Eddig csak egy aranyos kisbaba akit a kezébe nyomtak és azt mondták, hogy a lánya. És ő tudta is, épp ezért döntött úgy, hogy megtartja, de nem érezte. Viszont most, igen, nagyon is, ezt a semmihez nem hasonlítható érzést, hogy tényleg van egy lánya. Ez a gondolat megrémisztette. Kicsit tartott tőle, hogy ennyire megszeressen valakit, mert ha elveszíti, mint annak idején valaki mást is, akinek a nevét még mindig fájt kiejtenie, akkor az fájni fog pontosan tudta mennyire... De nem is akart többet erre gondolni csak Sophit nézte és érezte, hogy nem bírja tovább sírás nélkül. Jacke pedig csak nézte őt és neki is megszakadt a szíve, ahogy ott állt előtte élete szerelme a kiságyban pedig a lánya fekszik most mondta ki magában először azt a szót, azt a szót, amitől első hallásra minden férfi retteg: család. És most magában, ugyan de kimondta és rájött, hogy ez nem is olyan borzalmas sőt... Szinte már tetszett neki ez gyönyörű, reményteljes szó.

 -Család, családom van- kiáltotta majd ránézett az elképedt Anna-ra és még egyszer, de már sokkal nyugodtabban megismételte- család.

Oda lépett Anna-hoz megölelte és a fülébe súgott valamit, amitől Anna (most először a baleset óta) elmosolyodott. Anna mosolya, mint egy napsugár aranyozta be a szobát, de még mindig ott csillogott mindkettőjük arcán pár parányi könnycsepp. Anna elengedte Jacke kezét letörölte a könnyeit és mintha szégyellné őket hátat fordított.

   Jacke úgy tett mintha észre sem venni, pedig nagyon jól tudta, hogy Anna nem a bánattól, hanem az örömtől sír. Attól az örömtől, amit ő is érzett, amit az a felismerés okozott, hogy nincs, egyedül neki családja van. Van egy lánya és egy társa, egy olyan társa akire mindig számíthat szinte tökéletes.

    - Szinte- gondolta ezt már Anna- mi az a szinte? Az anyagiak? A lakás? A költözés? Számít ez? A pénz nem annyi van, hogy a legfontosabbakra jut. A lakást meg amúgy sem szereti, túl öregesen van berendezve. A költözés nem is olyan vészes, ha 15 évig kibírta most is kifogja. Egyre derűsebben látta a helyzetet. Éppen szólni akart Jacke-nek amikor észrevette, hogy Sophi kiságya mellett guggol és könnyes szemekkel puszilgatja a csöppséget. Csak, hogy sajnos ekkor már késő volt, mert egy apró ámde annál inkább élesebb hang hagyta el a száját és tépte ezzel apró cafatokra az addigra kialakult csendet.

- Jacke -abban a percben mihelyt a szó kigördült Anna száján megbánta és bár ez mit sem segített gyorsan összeszorította a száját.

- Igen -nézett rá még mindig csillogó szemekkel Jacke.

- Semmi- válaszolta letörten Anna- igazán semmi.

    Sophi felsírt és ezzel halálos döfést adott az előbb csak megsebzett csendnek. Jacke kiment nővért hívni, Anna kettesben maradt a lányával.

- Szia, jól ránk ijesztettél ám- mondta a kiságy fölé hajolva Anna. Még mondott pár jelentéktelen mondatott aztán rájött, hogy ez nem használ, mert Sophie nem, hogy nem hallgatott el, de még hangosabban üvöltött. Így új módszert kellett keresnie. Felvette, táncolt vele, simogatta, gügyögött (fogadalma ellenére), tapsolt, de semmi Sophi továbbra is üvöltött. Ekkor Anna agyán átfutott egy kósza gondolat, nem hitte, hogy sikerül, de belekezdett. Gyönyörű angyali hangon énekelt és Sophi elhallgatott ő meg tovább énekelt a hangok, mint kis színes gömbök gurultak szerte szét a szobában, aztán ki az ablakon, át a parkon, be egy ajtón, egy szobába és ott alig láthatóan, de egy nő mosolyra derült ezektől a hangoktól.

  Eközben a kórház egy másik szobájában Jacke lépett be egy nővér kíséretében és ijesztette ezzel halálra a még mindig éneklő Anna-t.

- Találtam egy nővért, aki szívesen segít... Anna te meg mit csinálsz?- kérdezte elképedve és kuncogva Jacke.

Anna kicsit zavarba jött, de pár perc múlva már a tőle megszokott sértettséggel válaszolt.

- Ez most egyáltalán nem lényeges, inkább arra válaszolj, hogy miért nincs itt egy nővér, azért indultál nem?

- De hát...- ekkor Anna közbe vágott.

- Csak semmi de, keríts egy nővért!

Ekkor Jacke oda lépett Anna-hoz  és megcsókolta, Anna próbálta leplezni a meglepettségét de elárulta magát a gyors levegő kapkodással. Aztán Jacke végig húzta a kezét Anna nyakán és mögötte megállt, majd lágyan az addigra már Sophie-t vizsgáló nővér felé fordította a fejét és egy szót sem szólt. Jól tudta, hogy nem szabad, egy szót sem szólhat ne, hogy kárt tegyen Anna érzékeny lelkivilágában egy rosszul megválasztott szó és robban a bomba csak azt nem lehet tudni, hogy mi fog kirobbanni belőle sírás, dühroham vagy ami rosszabb semmi. Semmi ez volt a legrosszabb, amit eltudott képzelni, az, hogy nem kifelé hanem befelé robban és úgy is marad bezárkózva, megalázva, megsértve. Nehéz volt kibírnia de  ha még egyszer elveszítené azt nem bírná ki. Arra gondolt, milyen volt mikor nem ölelhette meg nem csókolhatta meg akkor, amikor akarta. Amikor csak nézte Őt az iskola udvarán és csak arra tudott gondolni, hogy, hogy tehette ezt vele, hogy mondhatta neki, hogy...- rémülten kapta fel a fejét gondolatai kusza kavalkádjából egy hangra.

-Bocs...

Egyetlen rövidke szó és mégis mindent, de mindent megváltoztat. Egy pillanatra elfelejtette a lakást, a lányát, a nővért és csak ez az egy szót látta maga előtt az ürességben világítani. Úgy érezte ez egy különleges pillanat, hiszen eddig mindig ő engedte le a fegyverét és az ő feje fellett lobogott a fehér zászló. De most nem, most az ellenség térdel megszégyenülten, lesütött szemmel, fegyvertelenül, a pisztolyát már elnyelte a sivatag, amiben minden homokszem egy-egy könnycsepp, a bűnbánók könnycseppjei. Most csak az ő fegyvere dönt, csak az övé a döntés, hogy kegyelmez vagy nem, és úgy érezte ez még nem elég, nem elég a megalázottság, a fájó vereség, a vérző sebek, kell egy lövés, egyetlen golyó a szívbe, hogy elégtételt vegyen. Hiszen ő hányszor megkapta az utolsó döfést, amiből a lélek ugyan újra éled, akár a hamvaiból feltámadó főnix madár, de mindig a csatamezőn hagy egy-egy darabot magából. Már éppen ki akarta mondani a végzetes szavakat, amikor valami olyat látott meg Anna-ban, amit azelőtt soha gyengeséget. Anna mindig magabiztos volt, minden felelésnél megtudta győzni a szemben ülő tanárt, hogy tudja az anyagot, még ha ez néha nem is volt így, mindig emelt fővel kezelte a legkínosabb helyzeteket is, mint amikor az iskolabálon egy harmadikos fiú véletlenül leöntötte Anna ruháját punccsal, de ő nem csinált belőle nagy ügyet, meghívta az egész osztályt hozzájuk, egy esti medencés bulira, hogy bikinibe lehessen. Később ugyan beismerte mennyire kényelmetlen volt számára ez az egész, de ez sosem látszott rajta. Ezért Jacke, nagyon meglepődött, azon, hogy Anna-t mennyire összetöri és kínozza a szégyen. Úgy döntött inkább kiüríti a tárat, ezzel véget vetve a harcnak. Nem is sejtette még, milyen gyorsan kell majd újra töltenie azt, egy sokkal fontosabb párbajban, méghozzá saját maga ellen.

Oldal: 3.fejezet
Egy kezdő író első könyve, Egy lányról - © 2008 - 2024 - kezdoiro.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat