Egy kezdő író első könyve, Egy lányról

Megérkezett az 5/2-es fejezet!!!!!!!Németh Zsófinak hívnak. Az írást még középiskolában kezdtem először verseket, majd novelláket írtam, nemrég viszont elkezdtem írni életem legelső könyvét. Visszajelzéseket várok, bár még közel sincs kész.

2. Anya ne haragudj, itt az unokád!

 

Anna már bepakolt fekete-fehér Marilyn Monroe-s táskájába Jacke pedig még szerelte a tegnap vásárolt gyerekülést. Pár perc múlva visszatért.

- Kész?- kérdezte Anna gúnyos mosollyal.

- Igen kész- felelte diadalmaskodva .

       Mindketten megfordultak és szembe találták magukat csecsemő megfigyelő nagy négyzet alakú üveg ablakával innen figyelték hogyan öltözteti fel Cameron a lányukat. A tegnap vásárolt bébi ruhába. Miután az öltöztetési ceremónia lezajlott Cameron kilépett a kórteremből odaadta a babát Anna-nak tett egy kis szemrehányást a ruha méretét illetően és visszaviharzott egy másik gyermekhez.

    Mi tagadás a ruha tényleg kicsit nagy volt Sophi-ra de ez érthető volt. Mert tegnap miután kiderült, hogy Sophi-t mégis megtartják Jacke elment a legközelebbi gyerek ruhaboltba ahol már csak 3 darab ruha árválkodott a fogasokon azok közül kettőt megvett és már rohant is tovább, hogy még zárás előtt oda érjen a babakocsi boltba. Hát, igen az, hogy Sophi-t mégis megtartják mindent megváltoztatott, mert egészen tegnapig semmit sem vettek, se gyermeknevelési könyvet, se pelenkát, se plüssállatokat, se játékokat, semmit. Valószínűleg ezt még tegnap sem vették volna észre, ha Cameron nem kéri el a babaruhát, amiben majd másnap haza viszik. Akkor döbbentek rá mennyi mindent kell venniük, ha haza, akarják vinni Sophi-t. Igaz tegnap csak a legszükségesebbeket vették az az: 2 db gyerekruha 1 babakocsi 2 cumisüveg 2 cumi és persze a gyerekülés. Természetesen reggelre Anna-nak eszébe jutott, hogy nem vettek kiságyat. De nem baj majd velük alszik a francia ágyon.

          Már csak pár dolog volt vissza az indulásig erről Anna írt erről egy listát

o   Boríték Cameronnak

ü  Gyerekülés beszerelése

o   Elbúcsúzás az orvostól

ü  Összepakolni a holmimat

ü  Sophi felöltöztetése

Az utóbbit szerencsére Cameron megcsinálta helyettük így már csak két pont maradt kipipálatlanul a listán: az orvos meg a boríték. Először elbúcsúztak az orvostól megköszönték neki Sophit (nem, mint ha az ő érdeme lenne).

          Aztán megkeresték Cameront és átadták neki a borítékot. Cameron háromszor megköszönte majd kicsit arrébb ment és kíváncsian belenézett a borítékba. Csalódottan látta, hogy csak egy köszönő lap van benne.

- Én mindent megtettem a gyerekükért és ez a hála itt már nem is becsülnek meg egy nővért, csak az orvos a fontos. El kellett volna, mennem abba a bécsi kórházba ott kétszer ennyit fizetnének. Itt nem is érdekel senkit egy ilyen öreg ápolónő- motyogta magában és már éppen ki akarta dobni az üdvözlő lapot, amikor meglátta, hogy Anna őt nézi. Erre erőltetetten rá mosolygott a lapot visszaemelte a kuka fölül és úgy tett mintha csak véletlenül esett volna le. Anna nem csodálkozott Cameron hideg mosolyán. Ő szíve szerint adott volna neki egy kis plusz pénzt. De Jacke leintette.

- Anna nem vagyunk abba az anyagi helyzetben, hogy minden szembe jövő embernek pénzt osztogassunk.

Ezt Anna is tudta, rá kellett döbbennie amikor Jacke tegnap este a nagy bevásárlás után az orra tett egy számlát egy hat számjegyű összeggel.

          Anna-ék indulni készültek még utoljára megnézték a szobát, hogy nem hagynak-e itt valamit. A szoba már üres volt rémisztően üres eltűntek a virágcsokrok a macik a lufik a halak csak az a bizonyos kép csüngött a falon egyes egyedül. Na, igen, a kép, a nő még mindig őt nézte de már nem csak, hogy nem volt komor, de szinte nevetett.

         Anna-ból vegyes érzelmeket váltott ki, hogy itt kell hagynia a kórházat örült, hogy haza mehet és találkozhat az anyukájával, de nagyon félt, hogy, hogy fog boldogulni Cameron és a többi nővér segítsége nélkül. Aztán sóhajtott, erőt vett magán és kilépett abból a jól ismert szobából.

         Miután sikerült bekötniük az ülésbe Sophit végre elfordíthatták a kulcsot a kormány mögött. Anna aggódott, mert a nővérek felkészítették rá, hogy a kisgyerekek nem tűrik jól az első autókázást, szerencsére Sophi-val ilyen baj nem volt. Sírás nélkül kibírta az utat egészen Anna anyukájának a házáig. Az eredeti terv az volt, hogy előbb hazamennek, csak azután Juli-hoz, de így is késésben voltak ezért aztán ezt most kihagyták.

       Anna érezte, hogy Jacke megáll, és ahogy a hátsó ülésről kinézett az ablakon meglátta a kétemeletes házat. A nagy kerek ablakokkal, a kovácsoltvas kerítéssel, a barátságos sárga falaival és a gyerekkora jutott eszébe, a kertvégében lévő homokozó, a hinta az öreg diófán a kutyái amik a hatalmas virágcserepek melletti házakba húzódtak be télen. És persze a nagy fekete kapu, amelyen mindig  öröm volt belépni és most mégis kizökkentette őt ebből a kellemes visszaemlékezésből a valóságba, hogy megint át kell lépnie a küszöbét és nem tudja , hogy milyen fogadtatásra számítson.

- Jacke te menj, csak bemond, hogy én itt hagytam valamit meg akarom lepni - mondta Anna vékony kislányos hangján, mintha a hangja még ott maradt volna azon a távoli helyen, ahol az imént járt.

- Jó, de kivenni azért segítek.

Kiszedték valahogy Sophi-t és Jacke elindult befelé Anna várt pár percet majd felvette Sophi-t és ő is elindult az ajtó felé. Mikor odaért a kapuhoz megállt egy pillanatra, majd belépett rajta és megkönnyebbült végigment az udvar ház előtt futó járdáján és tudta már csak egy akadály van hátra, hogy bejusson a szeretett házba. A bejárati ajtó, ami már közvetlenül az előszobába vezet, ezelőtt is megkellett állnia, részben a vállára nehezedő súly miatt, hiszen karjai még nem szoktak hozzá a többlet súlyhoz, részben egy újabb emlék miatt. Az ajtón volt egy arany színű oroszlánfej alakú kopogtató, ami még a nagyanyjáé volt, aki a háború előttről mentette meg. Vett egy mély levegőt és tekintete átvándorolt Sophi-ra.

- Na, most megismered a nagyit- a nagyi szón kuncogott egy kicsit aztán belépett a házba. Juli már ott várta az előszobában és a meglepettségtől csak jó két perc múlva tudott megszólalni.

-De, hogy? Mégis hogyan? Ő az...

Anna, mint mindig most is tudta mit kell mondania.

- Anya ő az unokád- azzal átadta a babát a nagymamájának.

Juli kimondhatatlan örömet érzett és még mindig nem fogta fel teljesen, hogy ő most az elsőszülött unokáját tartja a kezében. Dupla öröm volt ez neki, mert örült a babának is, meg annak is, hogy így akkor megmenekül a lánya. Mert Juli nagyon vallásos volt mióta az édesanyja meghalt és úgy gondolta Anna-nak nem lenne esélye, hogy halála után a mennyországba kerüljön egy ilyen „szörnyű" és rettentően pogány tettel.

        Anna és Jacke hitetlenkedve nézte, hogy a mindig erős özvegy 

 asszony, hogy elolvad ettől a kiscsöppségtől Anna pedig örült, hogy megadhatta anyjának ezt az örömet. Bár kései gyerek volt, mindig is nagyon szerette idősödő édesanyját, aki mindent megtett érte. Amíg el nem kezdett kamaszodni ők ketten elválaszthatatlanok barátnők voltak. Anna nem ismerte az apját még kisgyermek korában hagyta el őket így hát édesanyja volt az egyetlen támasza egészen Jacke-ig. Az édesapjára alig emlékezett csak 4 éves volt, mikor örökre kilépett az életükből, nem gonoszságból, de ezt nem is bánta csak néha, amikor apa lánya tánc volt a ballagásán, amikor mindenki apukája órát tartott a foglalkozásáról csak az övé nem. De ilyenkor vett egy mély levegőt és arra gondol, másnak lehet, hogy két szülője van de együtt sem lehetnek olyan jók, mint az ő egy szem anyukája.

      Juli végre egy kicsit magához tért.

- Jól döntöttél kicsim. Na de gyertek csak beljebb! Majd ott elmeséltek mindent. - mondta, még mindig hálálkodó szemekkel.

Juli bevezette őket a konyhába ott leültette az asztalhoz az újdonsült családot.

- Na drágáim meséljetek!- mondta a lehető legszelídebb hangon.

   - Mire vagy kíváncsi? -kérdezte készségesen Anna.

   - Arra, hogy miért nem adtátok örökbe... Bocsáss meg, de el is felejtettem megkérdezni, hogy, hogy hívják a lányod, az én kis unokámat?- kérdezte kicsit elszontyolodva.

   - Sophi mama Sophi.

   -Drágám... ez olyan szép tőled- Juli-nak potyogtak a könnyei, de mosolygott.

            Jacke az egészből nem értett semmit csak miután már beültek az autójukba magyarázta el neki Anna, hogy a nagymamáját is így hívták és a Juli neki is ezt a nevet akarta adni, de akkor még élt a mama és ő nem engedte. Jacke kicsit rosszul érezte magát, hogy ő ezt csak most tudja meg, de ezt Anna-nak nem mondta nem akarta ezzel felzaklatni.

         Végre az utca végén feltűnt nekik a nem túl nagy, de takaros társasház. Amiben Jacke szülei laktak, egészen addig amíg meg nem tudták, hogy Anna terhes lett, ezután felajánlották a lakást nekik és ők leköltöztek vidékre Jacke szülővárosába. Anna bár szerette ezt a lakást és nagyon hálás volt Jacke szüleinek, hogy együtt lakhatnak Jacke-kel itt, de valahogy még sem érezte az otthonának ezt a három és fél szobás lakást, de örült, hogy legalább nem egy pici körteremben kell majd nyomorognia.

       Már a megérkezés egy kis bosszúsággal kezdődött, mert a jól megszokott parkolóhelyükön egy idegen hatalmas és otromba terepjáró állt. Anna háborgott

   - Hogy képzeli ezt? Azt hiszi, ide csak úgy ide állhat, azzal a monstrummal vesz egy parkoló cédulát és a többi ember már nem is létezik- dohogta Anna.

  - Nyugi már, nem tudhatta már jó pár napja nem áll itt senki.

  - Hogy, érted ezt? Te minden nap itt álltál mikor haza jöttél tőlem a kórházból. Nem?- kérdezte nyugtalankodva Anna.

  - Hát... Valamit el kell mondanom...

  - Te megcsaltál engem, mond el! Én a gyerekeddel a kórházban. Te meg addig valaki mással...- szipogta Anna, gyors következtetést levonva, viszont miután az utolsó szavakat kinyögte már szinte sírt

   - Nem félre érted. Én kivettem a közelben egy hotel szobát, hogy közelebb legyek hozzád. Érted? - magyarázkodott Jacke.

   - Értem, amit mondtál csak azt nem, hogy miért tetted. Tudod, hogy nem állunk jól anyagilag és most a babára is nagyon sokat kell majd költenünk. De nem ez a legrosszabb az egészben, ha nem, hogy ezt nem mondtad meg. Mégis mikor akartad közölni ezt velem?- hadarta ami mondatokat.

   - Csak féltem, hogy haragudnál, de nem bírtam ki nélküled.

   - Gondolom, ezt vehetem bocsánatkérésnek- Anna tudta, hogy Ő maga sem szeretett bocsánatot kérni, ennekellenére azt nem bírta elviselni, ha ezt más nem teszi meg - most megbocsátok, de ebben az új életben ne hazudjunk egymásnak. Jó? -mondta Anna kedvesen, de még mindig sértve.

   - Milyen új életben? Csak nem a babára gondolsz, Anna beszéljünk világosan te hoztál egy döntést egyedül és természetesnek vetted, hogy én is bele megyek. Nem akartam mondani, de erről még beszélnünk kell, de nem a gyerek előtt- Jacke meglepődött magán, hogy így gondol a gyermekére ez jó érzéssel töltötte el és kifejezetten tetszett magának a felelős szülő szerepében.

   - Jacke te most nagyon meg... - Anna éppen be akarta fejezni a mondatot amikor Sophi elkezdett sírni Anna kivette a gyerekülésből és az ölébe vette.

   - Anna ne legyél felelőtlen, tedd vissza az ülésébe - mondta Jacke szigorúan.

  - Te ne oktass ki engem a felelőtlenségről mikor te éppen olyan felelőtlen voltál, mint... - Anna-nak elakadt a szava nem bírta kimondani, hogy mint ő, igen mert Jacke semmivel sem volt felelőtlenebb, mint ő. Anna-nak még mindig nehezére esett arra a napra gondolnia. De most nem volt ideje nosztalgiázni, pár perc múlva Jacke újból megszólalt

         - Megjöttünk, most kiveheted Sophi-t az ülésből - mondta  mintha elfelejtette volna az eddig történteket.

Ennyi időre, aztán fölösleges volt vissza ültetnie Sophi-t, de ezt nem mondta hangosan. Megpróbálta hát újból kivinni a babát, de ezúttal valahogy nem ment.

   - Hogy kell ebből a szarból, ki szedni a gyereket? Jacke segíts már egy kicsit!

  - Pont úgy ahogy az előbb tetted, csak le kell nyomni azt a kis pöcköt oldalt, utána benyomod a biztonsági öv kapcsolóját és az kikapcsol.

  - Nekem ez akkor sem megy. Gyere ide és szedd ki! - mondta indulatosan Anna.

  Jacke udvariasan odament és pár egyszerű mozdulattal kiszabadította Sophi-t.

  - Nem értem, hogy akkor az előbb, hogy tudtad kiszedni - jegyezte meg gúnyosan.

  - Az előbb nem is volt bekötve - felelte unottan Anna.

  - Mi az, hogy nem is volt bekötve? Anna szerintem te nem veszed elég komolyan, hogy szülők lettünk és ez a kisbaba nem is tehet róla, hogy mi nem terveztük.

   - Én nem veszem elég komolyan? Te mondtad, hogy nem akarsz új életet kezdeni - mondta dühöngve Anna.

   - Te is tudod, hogy nem így értettem csak nekem még nagyon új a gondolat, hogy most egy teljesen új világ kezdődik.

   - Tudom, nekem is fura, hogy nem csak ketten vagyunk és másra is kell figyelnünk - megfogta Jacke kezét és szorította.

           A szerelmes pár észre sem vette, hogy a nagy veszekedés közben felértek az emeletre megálltak az ajtajukkal szemben.

   - Nem láttad a kulcsot - kotorászott a táskájába Anna miközben a másik kezében tartotta a lányát.

   -  A kórházban még a te kezedben volt, nem?

   - Én azt hittem nálad van persze azt is hittem, hogy te minden nap haza jöttél. - mondta Anna ismét durcásan

   - Azt hittem ezt már egyszer megbeszéltük. Egyébként lehet, hogy a kocsiban hagytuk.

   - Hagytuk?

   - Hagytam, így jó?

   Anna elégedetten nézett maga elé, mint ha most nyert volna meg egy hosszú és nehéz csatát. Jacke pedig jobbnak látta, ha a vesztes fél távozik úgy, hogy villám gyorsan lerohant a lépcsőn.

         Anna még sokáig hallotta a lépéseit, aztán rápillantott az előtte álló új fenyő ajtóra, amin, egy kis névtáblán két név állt Anna Richmond  és Jacke Segal Ez az ajtó volt az egyetlen amit, kicseréltetek a lakásban a a zöld ülőgarnitúrát a kerek ebédlőasztalt a magasított francia ágyat mind Jacke szülei hagyták itt nekik. Anna-nak különösen tetszett, hogy a fa erezete olyan kusza volt kicsit úgy érezte az ő élete is ilyen összevisszaság. De most valahogy minden más lett minden olyan nagyon más lett, mert nagyon furcsa volt itt állni ez előtt a nagy ajtó előtt, a lányával a kezében mintha az ajtó is megváltozott volna az alatt a négy nap alatt, amíg távol volt. Már nem tűnt olyan rendezetlennek, hanem inkább simának és puhának. Tényleg úgy érezte, hogy az az ajtó valami rejtélyes erővel bír, és úgy változtatná a mintáját, mint ő az életét. Biztos volt benne, hogy meg kell érintenie már éppen nyúlt felé, amikor megérkezett Jacke.

         - Anna, mit művelsz? - szólt rá Anna-ra mint valami kisgyerekre.

   - Csak kicsit letörölgettem már az is baj? - hazudta szemrebbenés nélkül Anna.

   - Nem, dehogy itt a kulcs, de majd én kinyitom - válaszolta zavartan Jacke.

   Aztán oda lépett Anna mellé bele tette a zárba a kulcsot, elforgatta és az ajtó kinyílt. Anna szinte meglepetten vette észre, hogy tényleg kinyílt ő sem tudta miért, de arra számított, hogy úgy marad zárva feszesen.

        De, mondjuk a bemenetel tényleg nem volt egyszerű, alig tudták magukat át verekedni a négy nap alatt bedobált levelek kupacain. Jacke kicsit arrébb rugdosta az újság rengeteget így eljutották a konyháig.

         Anna itt vette észre, hogy megbontott sörök és üres sörös dobozok lepik el konyhát. Először kérdőre akarta vonni Jacke-t de aztán meg látta milyen megbánóan néz rá és úgy döntött, most az egyszer ezt elfelejti. Sophi-t lerakta a fekete konyha asztalra és leküldte Jacke-t a többi holmiért ő pedig nekiállt eltakarítani az ajtónál púposodó halmokat. Három csoportba rendszerezte őket, ahogy az anyukájától tanulta: Hivatalos iratok, Szemét és reklám anyag, olvasásra érdemes újságok. A legtöbb természetesen reklámból és szemétből volt, de azért tisztességes mennyiség gyűlt össze az olvasni valókból is és volt még néhány drágább bélyeggel és címmel ellátott boríték is.

            Végre visszaért Jacke is, a bőröndökkel Anna most azoknak állt neki először ezeket is külön választotta tiszta és koszos csoportokra. A kórházban nem használt sok ruhát, több mint a felét tisztán hozta haza. Bár amikor bement úgy gondolta renget ruha fog kelleni és bepakolta a fél ruha tárát, de kevesebb, mint egy nap alatt rádöbbent, hogy a kinézete nem érdekli csak, hogy, hogy fogja túlélni a napot fájdalomcsillapító nélkül. És persze ő, is mint minden kismama rájött, hogy sokkal fontosabb dolgokat kellett volna hoznia, például a számtalan fülbevaló helyett milyen jól jött volna neki bent egy saját törülköző vagy a smink táskája helyett, hozhatott volna egy nyakpárnát, de a szülés előtt erre nem is gondolt. Azt hitte, megszüli a babát, lepasszolja a „pótszülőknek" ők ketten Jacke-kel hazajönnek és minden úgy lesz, mint régen. De semmi sem úgy történt, ahogyan elképzelte, a „pótszülők" késtek és neki kellett szoptatnia Sophi-t aztán, eldöntötte, hogy még sem adja örökbe és ezzel a döntésével fenekestül felfordult az élete.

           Végzett a ruhák szétválogatásával és már indult volna a szennyes ruhákkal a mosógép felé, amikor meghallotta, hogy Sophi sír ledobta a ruhákat a kezéből és berohant a konyhába. Legnagyobb meglepetésére Sophit nem egyedül találta a konyhában, hanem Jacke kezében. Szerencsére nem vette észre és Anna gyorsan ki tudott hátrálni a szobából és folytatta, amit abba hagyott.

        Miközben bepakolta a ruhákat a mosógépbe azon gondolkozott vajon, jól döntött-e amikor elhatározta, hogy megtartja Sophi-t. Főleg az előző pár órában amit itthon töltött, akkor olyan biztos volt benne olyan határozottnak érezte a döntést de, most mintha az a döntés, ami eddig erős fekete színnel volt írva homályossá és szürkévé vált volna. Mert most, hogy kicsit visszacsöppent az eddigi életébe hirtelen mindent másképp látott, nem volt ott Cameron, hogy félóránként benézzen hozzá, másnak tűnt már Sophi is. Már nem tűnt olyan aranyosnak, már most fáradtnak érezte magát és fáradt is volt, mert egyik percről a másikra egyedül maradt egy fárasztó csecsemővel, aki ha éhes, ha álmos, ha csak fáj a hasa, akkor, is mint mindig sír.

     - Anna te tisztába tudod tenni? - kérdezte Jacke.

- Persze... vagyis, na, mindegy megyek már - mondta Anna

Anna bement a konyhába és nem örült annak, amit ott látott, mert Jacke állt az asztal mellett, amin ott feküdt a kis Sophi kinyitott pelussal. Anna vetett egy lenéző pillantást Jacke-re aztán oda ment az asztalhoz elővette a széken heverő táskából, a kórházból hozott pelenkát és bepelenkázta a lányát. Jacke irigykedve nézte.

- Anna... megmutatod, hogy kell!?- ezt úgy kérdezte, mint egy kisfiú, aki csodálja a felnőtteket, akik már olyan nagyon sok dolgot tudnak...

Anna ebből a kérdésből olyan sok mindent megértett, megértette, hogy mekkora felelősség egy baba, hogy Jacke mennyire felnéz rá, és persze ebből megértette, hogy jól döntött. 






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 8
Heti: 16
Havi: 187
Össz.: 20 424

Látogatottság növelés
Oldal: 2.fejezet
Egy kezdő író első könyve, Egy lányról - © 2008 - 2024 - kezdoiro.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »